kandináv 
lő
íz-
endszerek
 
 
Szeretettel köszöntjük Kedves Látogató!
 
 
Az oldalon keresztül, segítséget kívánunk nyújtani mindazok számára, akik tisztább, egészségesebb, boldogabb, és szeretettel telibb életet kívánnak élni.
 
Szándékunkban áll olyan információkat megosztani Önökkel, melyek megismerése révén, egy egészséges és tiszta környezetet tudunk megteremteni a Földbolygó, és a rajta élő valamennyi élőlény számára. Mindennapjaink problémái közé tartozik, hogy a számunkra legfontosabb  információk létezéséről nem is tudunk. Ezen az oldalon olyan termékeket, szolgáltatásokat, és információkat teszünk közzé, melyek nemcsak személyes életünket, hanem a körülöttünk élők életét is képesek megváltoztatni, mindazt jobb irányba terelni, valamint környezetünk fizikai és energetikai megtisztulásához is hozzájárulnak. Az általunk ajánlott eszközök és információk pozitív hatással lehetnek életünkre, ez által a körülöttünk élőkére, illetve a növényvilág és állatvilág lakóira, a természet elemeire, az ásványok birodalmára egyaránt.

Ha kedvet érez hozzá, oldalunkon keresztül többet is megtudhat minderről.
 
Bevezető Tájékoztató
 
 
Eredeti Víz-Revitalizáló
 
Tevékenységünk alapja, a Skandináv Élő Víz-Rendszerek, egy forradalmian új, a természet ősi elvein alapuló vízkezelési eljárást nyújt a világ számára.


Ez a rendszer a természet azon ősi elveit alkalmazza, melyek képesek vizünket élővé és energetizálttá alakítani. Ez a csodálatos felélesztett víz visszakapja eredetileg természetes öntisztító képességeit, és rendkívül jótékonyan hat szervezetünkre és környezetünkre egyaránt. A termékek bemutatásán kívül, további információkkal kívánjuk ellátni mindazokat, akik a témakörök iránt érdeklődnek. Segítségével képesek lehetünk mindennapi életünk megváltoztatására, egészségünk helyreállítására és fenntartására, a vágyott harmónia, jólétünk és bőségünk megteremtésére.
 
 
Revitalizáló Spirál
 
A Revitalizáló Spirál termékek nagyszerű költségmentes eszközök a revitalizálásra. Alternatív megoldásként kínáljuk, nem a Skandináv Élő Víz-Rendszerek részeként. Egy másfajta kialakításon, de hasonló alapelveken működő, rendkívül költségkímélő, sokrétű, és teljesen mobil revitalizáló eszköz. A Revitalizáló Spiráltölcsér segítségével könnyedén energetizálhatjuk vizünket, vagy bármilyen italunkat is! A tölcsérbe helyezhető
különlegesen kalibrált energetikai acélspirálon keresztül, nem csak víz, hanem bármilyen folyadék átfolyatható. A kis szerkezet a Skandináv Élő Víz-Rendszerek kiegészítőjeként, illetve önmagában is tökéletesen megállja a helyét. Csapra szerelhető KONYHA, és ZUHANY változatban is létezik, melyek lehetőséget biztosítanak a nagy sikerű kalibrált revitalizáló spirál még kényelmesebb rendszeres használatára.
 
Energia Átalakítók
 
Lehetőséget biztosítunk továbbá a környezetünkben előforduló negatív energiák ártalmatlanítására is. Az Energia Átalakítók átalakítják a negatív energiákat, visszaállítják a negatív és pozitív energiák természetes egyensúlyát, és semlegesítik a negatív interferenciákat. A szerkezetek önmagukban, és az Élő Víz kiegészítőiként is kitűnően alkalmazhatók. Egy külső energiaburkot képezve, rendkívül erős védelemmel szolgálnak a környezetünkben előforduló negatív energiákkal (földsugárzások, vízerek, negatív frekvenciák, elektroszmog stb...) szemben. Az Energia Átalakítók többféle kialakításban léteznek, a különböző felhasználási igények szerint.
 
További Termékek
 
Kínálatunkban EXTRA-HALK MOBIL KLÍMÁK és PÁRAMENTESÍTŐ eszközök egyaránt megtalálhatók. Valamint terveink szerint hamarosan párásítókat és légtisztítókat is biztosítunk az érdeklődők számára.
 
A kínálatunkban szereplő eszközök viszonylag kicsik és hatékonyak, jól illeszkednek bármilyen környezetbe, és biztos szervizháttérrel rendelkeznek. Márkától függően 3, illetve 5 év garanciát tartalmaznak. A termékek forgalmazásával szeretnénk segíteni azzal, hogy vásárlóinknak már ne kelljen átmenni felesleges csalódásokon, és nem utolsó sorban kiadásokon  hasonló, de mégsem megfelelő hatásfokú, illetve kedvezőtlen paraméterű eszközök megvásárlása által.
 
Pozitív Változások
 
Joggal kérdezhetnénk, hogy miért van olyan sok ember, aki még mindig nem tudott kilépni a mindennapok általános problémáiból? Mert még nem tudják, hogy léteznek erre eszközök, információk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell tennünk semmit a változás érdekében, de ezek az eszközök képesek segíteni abban, hogy megtegyük az első lépést, majd a további lépéseket úgy, hogy a helyes útra térjünk, amennyiben tényleg azt akarjuk. Sokan félnek a változástól, pedig ha tudnák, hogy egy sokkal jobb élet várhat rájuk, ha van bátorságuk meglépni bizonyos változásokat életük terén, akkor nem haboznának.

Termékeinkkel lehetőségeket kínálunk életkörülményeink pozitív irányú megváltoztatásához. Azonban mindenkinek magának kell megélni személyes változásainak körülményeit. Az eddigi több mint 20 éves tapasztalatok alapján, biztosak vagyunk benne, hogy ezek az eszközök és információk pozitív töltésük által képesek megoldást nyújtani mindannyiunk számára. A Skandináv Élő Víz-Rendszerek
Eredeti Víz-Revitalizáló, és a Revitalizáló Spirál termékek  egy belső, az általa nyújtott Élő Vizet remekül kiegészítő Energia Átalakítók pedig egy külső energetikai védelemmel szolgálnak.
 
***Termékeink a teljes értékű vegyes étrendet, az egészséges életmódot, és a hagyományos orvoslást nem helyettesítik. Valamint nem kívánunk jogot formálni egyik termékünkkel kapcsolatban sem arra, hogy azok gyógyhatásúak lennének. Azonban örömmel fogadjuk vásárlóink visszajelzéseit, és bátorítunk mindenkit, hogy kövessék figyelemmel személyes tapasztalataikat. Nagyra becsüljük a visszajelzéseket Önöktől. Amennyiben úgy érzi, hogy szeretné másokkal is megosztani tapasztalatait a termékekkel kapcsolatban, nagy örömmel fogadjuk.
 
Revitalizált Víz
 
A víz Eredeti Víz-Revitalizálóval történő újjáélesztésének, vagy revitalizálásának néhány fontos jótéteménye a sok közül a következő:
 
  1. Az így eredeti természetes állapotába visszajuttatott víz azonnal felszívódik a testben anélkül, hogy azt előbb még meg kellene "emészteni", így nem lötyög a gyomorban, az íze kellemessé válik, és energiával tölti fel a testet!
  2. Megnövekszik a víz oxigén tartalma és PH értéke annak eredeti természetes szintjére, ami a sejtek megfelelő működésében játszik jelentős szerepet!
  3. A baktériumok megtelepedése a vízben, valamint a vízzel kölcsönhatásba kerülő helyeken is lehetetlenné válik!
  4. A káros anyagok (nehézfémek, féregirtó szerek, műtrágya, különféle vegyi anyagok, nitrátok, klór, gyógyszer és hormonmaradványok...) polaritása megfordul, és kiürülnek a szervezetből, így már nem tudnak negatív hatást gyakorolni a szervezetre!
  5. A negatív energiák (káros anyagok frekvenciális lenyomatai, földsugárzások, mikrohullámú és elektromágneses sugárzások, vízerek, adótornyok sugárzásai...) az Élő Víz által ártalmatlanokká válnak!
 
Dokumentációink között az Eredeti Víz-Revitalizáló használatának előnyei megtekinthetők, többek között az is, ahogyan az a szennyvizet is szinte kristály tiszta vízzé alakítja át. A növények locsolásakor igazi friss esőillat járja át a kertet!

A Skandináv Élő Víz-Rendszerek termékei lehetőséget kínálnak testi, lelki, és szellemi életminőségünk tökéletesítésére, valamint a testünkben felhalmozódott káros anyagok megtisztítására egyaránt. Nemcsak jobban nézhetünk ki, hanem jobban is érezhetjük magunkat, sokkal energikusabbá, élet igenlőbbé, egészségesebbé is válhatunk általa!

 
Ez a Revitalizált Víz még használata után is Revitalizált marad, és a természetbe visszajutva, előnyös hatással lesz még a környezetre is!
 
Megtapasztalhatjuk a valódi Vizet életünkben!
 
A Víz a legfőbb Életadó a Földön
 
Élő víz, Kristályos víz, Revitalizált víz, Oxigenizált víz, Katalizált víz, Eleven víz, Örvénylő víz, Helyreállított víz, Szent víz, Strukturált víz, Grander víz, Gyógyító víz, Szűrt víz, Lézerezett víz stb...

A víz természetének mélyebb megértése feltárja számunkra azt, hogy a több kilométeres csővezetékeken való keresztülhaladásra kényszerített víz jelentős mértékben károsodik, és rávilágít arra is, hogy az minden könyökcsőben 90 fokos erőteljes elfordulásra kényszerül. Ráadásul a nagynyomású turbinapumpákat alkalmazó, a víz számára természetellenes elosztó rendszereken keresztül, a víz természetellenes haladási irányt kénytelen felvenni. Nem csoda, hogy áporodottá válik, és fogékony lesz a baktériumok elszaporodására is. Hát ez az, amit az Eredeti Víz-Revitalizáló a legcsodálatosabb módon ellensúlyozni képes!

 
Tekintse meg az oldal teljes tartalmát, és meg fogja érteni, hogy milyen sok értékes tudás volt eltemetve a víz képességeivel kapcsolatban. Az Eredeti Víz-Revitalizáló egy olyan technikát alkalmazva képes megoldani ezeket a problémákat, mely valóban harmóniában áll a természettel és a kozmosszal egyaránt, és semmilyen káros mellékhatása nincs, csak jótékony és környezetbarát hatással rendelkezik!

Az Élő Víz előnyei
 
Olvashat arról, hogy az a víz, melyet nap mint nap megiszunk (legyen az akár palackozott, vagy akár szűrt víz) valójában "halott". Az Eredeti Víz-Revitalizáló "élővé" teszi a vizet újra. Ez távol meghaladja mindazt, amit bármilyen vízszűrő, desztilláló, vagy fordított ozmózisos víztisztító rendszer tenni képes.

A Revitalizált Víz sokkal több természetes oxigént fog szállítani a sejtekhez, és sokkal könnyebben fogja eltávolítani a mérgeket a szervezetünkből, valamint tökéletesíti a tápanyagok beépülését.



Oldalunkon keresztül tájékozódhat az Eredeti Víz-Revitalizáló használatának csodálatos eredményeiről, és a világszerte végzett kutatásokról. Ön is végezhet kísérleteket.

Olvashat cikkeket arról, hogy az Élő Vizet sikerrel alkalmazzák ipari és kereskedelmi létesítményekben, valamint a gazdaságokban.
 
 
Ahogyan a víz városaink alatt halad, a geopatikus zónákból (negatív földsugárzás), és különösképpen az elektromágneses mezőkből (EMF), különböző stressz-energiákat vesz fel és hordoz magával, melyet a víz elfogyasztásakor szervezetünk is képes átvenni. Az Élő Víz ártalmatlanítani  tudja az ilyen zavaró frekvenciákat is. Különböző forrásanyagokat biztosítunk az oldalon, melyek által több információt tudhatunk meg a vízről és annak képességeiről.
 
A VÁSÁRLÓI LEVELEK fejezetben beszámolunk a szerkezetek alkalmazása során történt változásokról, melyeket emberek éltek át életükben és egészségük terén.
 
Hogyan lehet hozzájutni a Termékekhez?
 
Amennyiben úgy döntene, hogy valamelyik termékünket meg szeretné vásárolni, mindössze az oldalunkon elhelyezett űrlapot kell kitöltenie a RENDELÉS ÉS ÁRAK menüpontban, vagy a megrendeléshez szükséges adatokat e-mailen, faxon, esetleg telefonon keresztül juttathatja el részünkre! Megrendelését örömmel és szeretettel szállítjuk ki Önnek!
 
 
Az információ terjesztése
 
További kérdésekkel kapcsolatban, vagy ha esetleg szeretne hozzájutni információs anyagunk papírra rögzített változatához, örömmel vesszük szíves érdeklődését a megadott elérhetőségeinken.
 
Bízunk benne, hogy hamarosan egyre többen megismerik azokat a csodálatos lehetőségeket, melyek segítségével képessé válunk egy új világot megteremteni, melyben az egészség, a gazdagság, a bőség és a szeretet válik természetes mindennapjainkká, mindannyiunk számára. Mindezek mielőbbi megvalósulása érdekében, ha úgy érzi, hogy szeretne segíteni másokkal is megismertetni ezeket az ismereteket, az eszközök pozitív hatásait, melyeket az emberek a termékek használata és az információk olvasása során tapasztalnak életükben, örömmel vesszük és szívesen látjuk el információkkal.
 
 
“Vizetek az élet elixírje, és tiszta állapotban képes lenne átváltoztatni testeteket... képes lenne visszajuttatni 
az életerőt mindenbe, minden egyes sejtbe... képes tökéletes fizikumot biztosítani...” - Mikos

ÉLŐ VÍZ-RENDSZEREK

A Víz fontossága
Milyen Vizet iszunk?
A vízszűrő rendszerek miért nem elegendők?
A megoldás: az Eredeti Víz-Revitalizáló
Miért különleges a Revitalizált Víz?
Hogyan működik az Eredeti Víz-Revitalizáló?
C8ED2C71-CBC4-40C5-A6CF-BDCF1D354220.htmlF884B3A2-A0D2-4ED5-A623-0FA94907714D.html4A01FF6D-1337-43B6-A29C-BE93B25D5E21.html51B9E00A-E931-4E40-849D-8F84C8CF9F87.htmlAA90F114-2BF6-49ED-947E-F43CEA8A166E.html320B11BB-A778-4971-BC18-05C8B00B9C40.htmlshapeimage_10_link_0shapeimage_10_link_1shapeimage_10_link_2shapeimage_10_link_3shapeimage_10_link_4shapeimage_10_link_5